BLOG

A jó logó mögött, mindig áll egy erős márka. Egy márka arculatának pedig kétségkívül a logó az egyik központi eleme. Vajon hogyan lett a legnagyobb cégek logója a világ minden táján ismert?

Mi tette naggyá a nagyvállalatok logóit?

Nem kérdés, hogy az arculati elemek között kiemelkedő szerep jut a logónak. Érdemes tehát ezen a téren körültekintőnek lenni és megfigyelni, hogy a sikeres vállalatok hogyan érték el, hogy megkülönböztessék őket a versenytársaiktól.  Az interbrand.com oldalán évről évre nyilvántartják az első 100 céget, amelyek a legnagyobb bevételnek örvendhetnek a világpiacon. Mivel sok iparág van ezért nehéz összehasonlítani őket, mégis van néhány közös jellemvonásuk, amiket érdemes megvizsgálni. 

1. Reagálás a piacra

Ahogy fejlődik a világ úgy fejlődnek a vállalatok, és azok vizuális megjelenése. A kezdetben bonyolult formák így alakultak át egyszerű és mégis felismerhető szimbólumokká. A listán szereplő vállalatok egyik közös jellemzője, hogy jól reagálnak a piac változásaira. Ha megfigyeljük a logóik evolúcióját, láthatjuk, hogy a „nagy halak” az egyszerűséget választották. A kevesebb néha több elvén reagáltak a piaci trendekre és változtattak az arculatuk megjelenésén. 

2. Fejlődés

Láthatod, hogy pusztán a logó megléte nem elég ahhoz, hogy hosszú távon értékes és a versenytársaid mellett kiemelkedő márka legyél a piacon. A legnagyobb cégek nem csak az arculati elemeket fejlesztik folyamatosan, hanem a termékeiket és a szolgáltatásaikat is. Bármit is gondolsz a világ megállíthatatlanul fejlődik és neked igazodnod kell ehhez a fejlődéshez. Ha kell időnként meg kell változtatnod a céged arculatát, termékeit és szolgáltatásait az új céljaidhoz igazítva. 

3. Egyedi érték

Melyek azok az értékek, amelyek eszedbe jutnak, amikor egy általad elismert vállalatra vagy emberre gondolsz? Kiválóság? Minőség? Változékonyság? Újdonság? A hasonlóság ezeknél a vállalatoknál, hogy az értékeiket nagyon jól lekommunikálják a célcsoportjaik felé. Masszívan követik a számukra fontos értékeket és ez tükröződik a márkájuk vizuális megjelenésén. 

3-5-10-15 éven belül neked is lehet egyedi logód és ismert márkád, ha elegendő energiát fektetsz abba, hogy a célcsoportod megismerje az értékeidet!

4. Befektetett energia és hit

A logót elsőkörben Te teszed naggyá és később a logó dolgozik majd neked. Ha az a célod, hogy ismert márka legyél, akkor rengeteg időt pénzt és energiát kell fektetned a brand felépítésébe. Rendületlenül hinned kell abban amit csinálsz és nem szabad feladnod a céljaid elérését, amikor meglátod az akadályokat. Ezt tették a legnagyobb cégek vezetői is és mára világhírű márkák tulajdonosoai.

5. Tömegvonzás

Mennyi embert szólítasz meg? Mennyi embert érsz el? Milyen eszközöket használsz a tömegek eléréséhez? Milyen a terméked/szolgáltatásod? Mekkora célcsoportot fedsz le a piacon? Tudsz-e valami újat, valami jövőbe mutatót adni az embereknek? Úttörő vagy-e abban amit csinálsz? Látod-e mire van szüksége az embereknek? Ahogy Steve Jobs mondta: „Az emberek nem tudják mit akarnak, amíg meg nem mutatod nekik”. Milyen igaza volt. Talán benned is ott szunnyad valami, ami kiakar törni és utat akar mutatni a világnak, csak még nem tudsz róla. 

Oszd meg ismerőseiddel!

Még több bejegyzés

Weboldalindítás – útmutató a kezdetekhez!

Szeretnél egy saját weboldalt, de nem tudod hogyan kezdj neki az elindításának? Kivitelezés előtt az első és legfontosabb a tervezési folyamat, ezért ebben a cikkben most erről olvashatsz.

KBGRAFIKA.hu

Weboldalkészítés | Arculattervezés |

Grafikai anyagok | SEO | Tartalomgyártás

kapcsolat